Ahogy a professzort ópium által előidézett álmai vették le a lábáról és ragadtatták el, úgy engem saját, teljesen hétköznapi álmaim ejtenek rabságba. Nem téves a kijelentés, már-már megőrülök, ha nem kapom meg az éjszakai álom adagot, ami eljességgel lenyűgöz. Érdekes, hogy míg az életben az emberek az álmaikat üldözik, úgy én is ugyanazt teszem, mégis két teljesen különböző dolog, hiszen én a konkrét álmait akarom nap, mint nap, míg ők kergetik a lehetetlent. Abban a szerencsében ébredtem fel, hogy újra valami nagyon szépet és nagyon furcsát álmodtam. Rögvest le is írom ide, nem árulom el milyen szándékkal, őrizze ezt homály.
Egy házibuli féleségbe csöppentem bele (innen emlékszek legalább is rá), de nem mondhatom egy szimpla mai értelembe vett bulinak. Sokféle korosztály volt és kicsit egy afféle erkölcsi roncstelep is volt ez, ahol voltak hivatásos prostik és “egyszerű” buliba járók is. Egy álomba mindig különös a légkör, itt sem volt máshogy, bár mint említettem volt hasonlóság egy mai bulihoz képest, mégis inkább egyfajta ókori pajzánkodást is felfedeztem benne, ezt sugallta a környezet. Én saját magamat alakítottam ezen a színpadon és mindenféle titkolt szándék nélkül egy nőt akartam, nem véletlenül az akartam szó. Muszáj volt, kellett, mint egy pohár víz, ahoz, hogy ne száradjak ki. De nem csak én voltam így vele, hanem az ott lévő összes szereplő. Sokfelé járkáltam a helyiségben, több szobából álló (talán) ház volt. Rohangáltam egyikből a másikba, mintegy elvégezni a kötelességem. Meg is pillantottam egy hosszú fekete hajú lányt, nagyon formás volt, csinos és fekete szemceruzával volt kifestve, teljesen úgy nézett ki, mint egy mai lány. Egy pillanatra rám nézett és nem beszéltünk semmit, mégis mintha beszélgettünk volna. Én úgymond megkérdeztem, ő pedig válaszolt, hogy “nem”. De mondom, egy szó sem esett (ekkor még!). Ezután kissé letörve, de céltudatosan bementem egy újabb szobába, ahol egy idősebb nő ráncigált magához és úgy tűnt már, hogy vele fog megesni a dolog. Épp rám vetettevolna magát, én pedig teljes megadásra és reménytelenségre ítélve hagytam volna magam, amikor egy hirtelen mozdulattal, az imént említett lány megragadta a ruhám és magával vitt. Most már beszélgettünk és megkérdeztem tőle, mi történt ennyi idő alatt. Ő csak mosolygott és aztán vad csókolózásba kezdtünk. Időérzék persze nincsen az álmokban, ezért butaság lenne, bármit kijelenteni, de sokáig, mondhatni reggelig voltunk így.
Ekkor vége lett a bulinak és mindenki haza igyekezett, illetve aki még tudott a másnaposságtól menni. A lány autóval ment volna el, de utána mentem mintegy elbúcsúzni és megkérdeztem, hogy találkozunk-e még vagy legalább mondja meg a nevét. (Sajnos nem emlékszem a nevére, pedig biztos vagyok benne, hogy megmondta…) Annyit viszont elárult, hogy Siófok mellett lakik, Déván. Persze nem kell nagy tudósnak lennie senkinek, hogy a romániai Déva nem Siófok mellett található. Valójában itt az érdekes az, hogy miért pont Déva? Mikor volt már az, hogy én hallottam utoljára ezt a nevet? Amikor tanultam a Kőmíves Kelement, nem is tudom, már több mint 10 éve. Azóta csak elvétve teljesen véletlenül hozhattott újra össze a sors ezzel a várossal, most pedig váratlanul egy álmomban tör elő. Ebben az álomban mégha tudtam is, hogy hülyeségeket beszél ez a lány, nem érdekel semmi, mert annyira megkedveltem, hogy szinte szerettem. Bár semmit nem tudtam róla, azon kívül, hogy jól csókol. Azt is mondta, hogy nem hiszi, hogy látjuk egymást, mert nagy a távolság. Ez is elég relatív, nem a világvége Siófok, bár, ha Dévára gondolt, talán még igaza is volt. Aztán elment.
Ekkor már Győrben, a Szentlélek templom előtti buszmegállóban voltam (innen ment a lány el az autóval) és vártam a buszt, ami hazafele visz. Meg is érkezett egy néger, szakállas, jókedvű buszvezetővel. Nagyon nagy volt a vidámság a buszon, ami tele volt. Néha túl jó is, hiszen gyakran átadta a kormányt egy 7 év körüli kislánynak. Sokszor átmentünk a másik sávban és néha alig tudtak minket kikerülni. A szokásos higgadtsággal vettem tudomásul, hogy ilyen módon történik a közlekedés, pedig akkor is tudtam, hogy ez nincs rendjén azért. Aztán egyszer egy szakadék szélére értünk és nem tudott fékezni a sofőr már, és az egyetlen ember, aki ki tudott ugrani a buszból, én voltam. Én is csak az utolsó pillanat után ugrottam ki, annyira gyorsan, hogy még én is majdnem beleestem. Sőt miután utánuk néztem a max. 10méteres mélybe, akkor is majdnm utána szédültem. A busz tetején állt és kiabáltam, hogy hívjanak tűzoltókat, mentőket, rendőröket.
Ezután a közeli házakba mentem (segítségért-e vagy csak, hogy az álmot folytassam) ahol furcsa alakok jelentek meg. Konkrétan zombik. Akkor eléggé furcsa volt és kissé ijesztő is, bár el kezdtem rugdosni őket, ami jól bevált módszernek tűnt. A Kaptár 2. és 3. részét egy hete néztem meg, szóval ezt ennek a számlájára tudom írni, mondom annyira ez nem is lepett meg, mint a dévai történet. Valahogy találtam egy olyan házat, ahol egy nő lakott és nem volt zombi, bár ő sem volt nagy segítségemre, mert egy olyan helyhez vezetett, ahol csupa üveg darabok voltak és egy ugatós kutya… ezután nem tudom pontosan mi történt, összefolyik minden, néha úgy rémlik, hogy még itt is küzdöttem valakikkel, néha mintha csak beképzelném ezt már, fogalmam sincs.
Az iwiw-en azért utána néztem pár dévai csajnak (sose lehet tudni) és nem mondom, hogy nagy meglepetésre, de találtam 19-20 év körüli csajokat, akik közül egyik még hasonlít is egy kicsit, az általam álmodott lányra, és szintén nem nagy dolog, de 2 lépésből elérem a kapcsolatok terén, úgy, hogy nem valami klubnak vagyunk a tagjai.
